V. Budavári Palotakoncertek

V. BUDAVÁRI PALOTAKONCERTEK

2017. augusztus 3–6.,

Budai Vár Oroszlános udvar

 

 

Az elmúlt évek teltházas operettgáláinak sikerei után az idei, ötödik jubileumi évben négynapos fesztivállá bővül a Budavári Palotakoncertek eseménysorozat. Nacsa Olivér és Dr. Vadász Dániel producerek, ötletgazdák 2012-ben útjára indított rendezvényén 2017. augusztus 3. és 6. között az operett mellé a klasszikus és a népzene is beköltözik a Budai Vár Oroszlános udvarába. Idén nyáron olyan nemzeti előadó-művészeti társulatok is színpadra lépnek, akik itthon és külföldön egyaránt elismert művészek. A különböző műfajokat egy központi gondolat kapcsolja össze: az Ausztria és Magyarország között 1867-ben létrejött kiegyezés, népünk történetének egyik sorsfordító eseményének 150. évfordulója. Mindhárom fellépő társulat – a Budapesti Operettszínház, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes és a Nemzeti Filharmonikusok – produkciója valamilyen formában a magyar történelem eme fontos eseményéhez kötődik, a csodálatos és különleges helyszínen pedig esténként közel kétezer néző követheti nyomon a produkciókat.

Augusztus első hétvégéjének nyitányaként a Magyar Nemzeti Táncegyüttes mutatja be Kiegyezés /150 című látványos táncszínházi előadását. A mű témája az idén 150 éves kiegyezés, a produkció koreográfusa a Kossuth-díjas Zsuráfszky Zoltán. Rendkívüli dinamika, több mint 100 táncos, a táncok virtuozitása és a színpadképek látványossága teszi varázslatossá az estét a Budai Vár Oroszlános udvarának gyönyörű környezetében.

A következő két napon a Budapesti Operettszínház Sissi nyomában című nagyszabású operettkoncertje látható a hazai operettjátszás sztárjainak előadásában. A magyar operett komponisták mellett a bécsi operett világát is megidézi a műsora, amelynek szerkesztője Kerényi Miklós Gábor – KERO®, rendezője Somogyi Szilárd. A produkció három karmester közreműködésével valósul meg, továbbá kiegészül osztrák énekesekkel és a tavalyi Lehár-énekverseny díjazottjával, Fülöp-Gergely Tímeával.

A Nemzeti Filharmonikusok augusztus 6-án Magyar est címmel mutatja be szimfonikus koncertjét, amelyet az együttes nemrégiben kinevezett zeneigazgatója, Hamar Zsolt vezényel.  Az est során Liszt, Kodály és Dohnányi művei csendülnek fel; a szólista az ifjú zongoraművész, Ránki Fülöp lesz.

 

 

 

 

 

 

 

 

PROGRAM

 

2017. augusztus 3., csütörtök 20.30

Vincze Zsuzsa – Zsuráfszky Zoltán: Kiegyezés /150A Magyar Nemzeti Táncegyüttes táncszínházi előadása

 

2017. augusztus 4–5., péntek-szombat 20.30

Sissi nyomában – A Budapesti Operettszínház exkluzív operett gálája

 

Közreműködik: Bordás Barbara, Fischl Mónika, Fülöp-Gergely Tímea, Kardffy Aisha, Lévai Enikő, Lukács Anita, Oszvald Marika, Szendy Szilvi, Boncsér Gergely, Dolhai Attila, Hanczár György, Kerényi Miklós Máté, Laki Péter, Vadász Zsolt

A Budapesti Operettszínház zenekarát Makláry László, Somogyi-Tóth Dániel és Szabó Mónika dirigálja.

Az est műsorvezetője Szulák Andrea

A gála rendezője: Somogyi Szilárd

Műsorszerkesztő és művészeti vezető: KERO®

 

2017. augusztus 6., vasárnap 20.30

Magyar est – A Nemzeti Filharmonikus Zenekar koncertje

Budai Vár Oroszlános udvar (1014 Budapest, Budavári Palota)

 

Műsor

Liszt: Les Préludes

Kodály: Galántai táncok

Liszt: Esz-dúr zongoraverseny

 

Erkel: Hunyadi László – nyitány

Weiner: I. divertimento, op. 20

Dohnányi: Ruralia Hungarica

 

­­­­­­­­­­­JEGYEK VÁLTHATÓK: a Budapesti Operettszínházban, az Interticket országos hálózatában és a Jegy.hu-n, ahol ha a Budavári Palotakoncertek 2017 két előadására vált jegyet, akkor 30%, ha mind a három előadásra, akkor 40% kedvezményt érvényesítünk a jegyvásárlásnál.

 

palotakoncert.hu

 

Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.