Aranyborjú - zenés játék

Horváth Péter-Fekete György-Gerendás Péter

Aranyborjú

zenés játék

a II. Madách Musical Pályázat egyik nyertese

Bemutató: 2014. április 25. 19,30

Madách Stúdió

 

A Madách Színház 2014. április 25-én mutatja be Stúdiószínpadán Horváth Péter – Fekete György – Gerendás Péter: Aranyborjú című zenés játékát, a II. Madách Musical Pályázat egyik nyertes művét.

A második pályázatát 2012-ben hirdette meg a Madách Színház új magyar musical megalkotására. Az eredeti kiírás szerint a nyertes művet a Stúdiószínpadon mutatja be a színház. A zsűri végül mégis úgy döntött, hogy nem egy, hanem két művet díjaz, így Horváth Péter – Fekete György – Gerendás Péter: Aranyborjú, illetve Fekete György – Munkácsi Miklós: Dögkeselyű című darabja is bemutatásra kerül 2014-ben.

Az Aranyborjúról:

Osztap Bender, a nagy kombinátor – a kedvelt orosz szatíraíró páros, Ilf és Petrov által teremtett csaló figurája mára szinte fogalommá vált.

Osztap Bender bizony remekül dolgozik. Szinte munkamániás. A nemzeti hős (ál)fiaként számolatlanul csalja ki a rubeleket, egészen addig, amíg össze nem találkozik a nemzeti hős másik két (ál)fiával. A váratlanul jött üzleti társulás során pedig élete nagy lehetőségéhez jut: megismer egy titkolózó milliomost, Korejkot. Hősünk Rioba vágyik, ezért nincs más választása, kénytelen megszabadítani a pénzes urat vagyonától. Ám a nem várt akadályok, ahogy az várható, csőstül érkeznek…

 

 

A szereposztás:

Osztap Bender, a nagy kombinátor Hajdu Steve

Sura Balaganov   Lippai László

M.Sz. Panyikovszkij     Székhelyi József

Adam Kozlevics  Ekanem Bálint Emota

Alexandr Ivanovics Korejko  Nagy Sándor

Zoszja Viktorovna Szinyickaja        Gallusz Nikolett

Foma Berlaga      Ömböli Pál

Tanácselnök / Funt / Piccolo / Tolmács     Barát Attila

Periklész     Vecsei László

Az alkotók:

Díszlet-Jemez: Halász G. Péter

Dramaturg: Németh Virág

Zenei vezető: ifj. Leszkovszki Albin

Világítás: Csornai Levente

Videó-grafika: Kiss Jenő

Mozgás: Kovács Péter

Rendező: Hencz György