Tunyogi Bernadett interjú

Tunyogi Bernadett


Mindenben megtalálom az örömöm. Nem volt még olyan szerep, amit ezért vagy azért ne szerettem volna.”


Tunyogi Bernadett, zenével a vérében született. Édesapja mellett, a rock és a színpadi világ már gyermekkorától kezdve szerves részét képezte életének. Általános iskolás évei alatt a Magyar Rádió Gyermekkórusának és a Magyar Állami Operaház Gyermekkórusának tagja volt. Művészi tevékenysége szerteágazó. Énekesként közreműködött a pop és a rock világában. Ákos, Rapülők, Horváth Charlie, Demjén Ferenc a teljesség igénye nélkül néhány név, akik mellett megtalálható volt az elmúlt évtizedek folyamán. Mindemellett komoly színházi sikereket tudhat magának, melyet nem csak énekhangjának, hanem drámai vénájának is köszönhet. Már egész fiatalon megcsillogtathatta tudását a Rock Színház színpadán.

 

- Mi indított el abba az irányba, hogy ne „csak” mint énekes legyél  jelen a szakmában, hanem mint tanult, minden lépcsőfokot megmászó musical színész is?

T.B. : Már gyerekkoromban énekeltem, játszottam színpadon és tv-s műsorokban, úgyhogy korán természetessé vált a közeg. Édesapám szülei mindketten színészek voltak, így talán nem meglepő ez az irány. Én mégis eleinte inkább "csak" énekesnőnek készültem. A színház világa később mégis beszippantott.  Felvettek a színművészetire, ami jelentős lökést adott.

- A színház és filmművészeti főiskola után a Budapesti  Operettszínház színészgárdáját erősítetted. Életed ezen korszakára hogyan emlékszel vissza? Ha össze lehetne foglalni, hogy mit adott neked az operett, mi lenne az?

T. B.: A diploma megszerzése után, konkrétan a diplomaosztó másnapján Németországban kaptam szerepet, a Nyomorultak című musicalben. Már előtte a Színművészeti 2. osztályától játszottam az Operett Színházban, amit a Valahol Európában ősbemutatójával kezdtem. Szinetár Miklós nem csak igazgatóm volt akkor, hanem csodálatos osztályfőnököm is. Ő adott lehetőséget arra, hogy a pályám meghatározó elejét egy komoly és profi színházban tölthettem. Sokat tanultam, lényegében ott nőttem fel.

 

- Miután kiváltál az Operettből, hogyan találtad meg a pontos helyed a világban? A Jekyll és Hyde mennyiben segített neked ebben?

T. B.: A döntést, hogy szabadúszóként folytassam 2001-után az adta, hogy sok külső munkám volt egyszerre. Játszottam a Jekyll és Hyde-ot a Musical Színházban, a Pókasszony Csókját a Kamarában, a Rocky Horror Showt a Belvárosi Színházban stb., így bátran bele mertem vágni. Természetesen a Jekyll( a Valahol Európában mellett) az egyik legmeghatározóbb darabja volt eddigi életemnek. Mind magánéleti, mind szakmai szempontból fontos szerepet töltött be. Ekkor kaptam az Emerton-díjat is, és idén játszottam belőle az utolsó előadást. 12 éven át elkísért a darab és a szerep(Emma) amit ebben játszhattam. Ez egészen kivételes dolog, hiszen kisebb kihagyásokkal folyamatosan ment a Jekyll.Magyarországon és külföldönkülönböző városokban és nyelveken játszottuk töretlen sikerrel. Természetesen ez idő alatt is volt szerencsém a Musical Színházon és az ott játszottakon (pl.: Mária Magdolna) kívül máshová is eljutni. Így a Pécsi vagy a Miskolci Nemzeti Színházba is, ahol többek között Oliver vagy a Menyasszonytánc női főszerepeit játszhattam.

- Már egész fiatalon belekóstolhattál a sikeres, elismert színészek életébe. Miben változott a világ az elmúlt húsz évben? Hiszen tavaly tartottad a húsz éves jubileumi koncertedet. Ki más nyilatkozhatna hitelesebben a kulturális igények változásáról?

T. B.: Sok minden változott azóta. Bárki játszhat színházban, vagy énekelhet színpadon mindenféle zenei előképzettség, és színpadi felkészültség nélkül. Erre mondják, hogy felhígult a szakma. Ennek persze van jó oldala is.Több tehetséges fiatal jut lehetőséghez.Ez egy hosszú távú szakma, és én hiszek abban, hogy csak azok maradnak apályán, akik igazán tudnak valamit. Ami az igényeket illeti, az emberek abból választanak amit kínálnak nekik. Észreveszik a minőséget, ha van összehasonlítási alapjuk. Ezért fontos, hogy egyre magasabb színvonalú produkciók készüljenek. A nagyobb baj inkább az, hogy a jelenlegi gazdasági helyzetben az emberek kétszer is meggondolják vegyenek-e színház vagy koncert jegyet. Ettől nehezebb most a helyzetünk.

- Mik a megvalósításra váró álmaid, vágyaid?

T. B.: Nincsenek különösebb szakmai vágyaim. Nekem az a jó, és természetesen egzisztenciálisan is arra van szükségem, hogy minél több munkám legyen. Mindenben megtalálom az örömöm. Nem volt még olyan szerep, amit ezért vagy azért ne szerettem volna. Talán szerencsém is volt eddig a szereposztásoknál.

- Az életedbe mindig is keveredett a rock és a musical világa. Érdekes együttállás, hogy a most futó Edda musicalben, melynek címe A kör, a két világ összemosódik. Nehézséget vagy könnyebbséget jelentett ez számodra?

T. B.: Mivel valójában énekesnek készültem és édesapám által a rock zenében nőttem fel, szemernyi nehézséget sem okozott ebbe a műfajba belehelyezkednem. Felváltva két eltérő karakterű szerepet is van szerencsém játszani ebben a darabban, úgyhogy ez még izgalmasabbá teszi a munkám. Egyébként nagyon érdekes mert ez egy "hagyományos" színházi előadás, mégis amikor egy szerelmi duett közben a nézők veled éneklik azt a bizonyos Edda -slágert, vagy a végén felugranak és nyakkendőben, kisestélyiben együtt ugrálnak és dalolnak velünk a tapsrend alatt... Hát ez nekünk is új és nagyon élvezetes! Koncert és színház egyben.

 

 

- Hol találkozhat veled legközelebb a közönség és mikor?

T. B.: Egy csodálatos új szerepre készülök ősszel a fent említetteken kívül, a Győri Nemzeti Színházban. November 16-án lesz a Sakk című musical bemutatója, amiben Svetlana szerepét fogom játszani. Különösen örülök ennek a szerepnek, mert most először, végre egy igazi hús-vér családanyát játszhatok,ami a jelenlegi életszakaszomhoz a leginkább illik. Ez egy igazán különleges musical, fantasztikus zenével, úgyhogy nagy várakozással és izgalommal tekintek a próbaidőszak elé. Ebből lesz egy ízelítő koncert a Győri Színház nyílt napján szeptember 12-13-án. Ezt követően szeptember 21-én kezdődik a Kör-turné a Syma-Csarnokos nyitó előadással. Ezeken kívül van szerencsém folyamatosan kisebb fellépéseken is találkozni a Kedves Közönséggel.