BEN HUR

 

Patrick Barlow: Ben Hur

BEMUTATÓ:  2017. február 11.

Madách Színház - RaM Colosseum


A mindenki által ismert Ben Hur-történet teljesen új formában jelenik meg: négytagú színtársulat próbálja eljátszani a monumentális darabot a producer-rendező-díszlet-és jelmeztervező főszereplő (Magyar Attila) vezetésével, aki egyáltalán nem tartja lehetetlen vállalkozásnak ezt, de persze a legtöbb konfliktus a társulat tagjai között, illetve a legnagyobb humorforrás is éppen ez lesz.

A rendező, Szente Vajk izgalmas kihívásként tekint a műre. Úgy gondolja: nagy mozgásteret ad az alkotóknak egy olyan előadás, amelyben az egyik percben a szinte üres színpadon kell eljátszani a híres kocsiversenyt, vagy hogy egész hadsereg üldözi a kisded Jézussal menekülő Máriát – és mindezt összesen négy színésszel. A próbafolyamat előtt a díszlet- és jelmeztervek (díszlettervező: Túri Erzsébet, jelmeztervező: Kovács Yvette Alida) már elkészültek. Londonban, a West Enden óriási siker az előadás. A színpadon egyszer sivatag, aztán római gálya, aztán fényűző villa áll, a szereplők pedig másodpercek alatt karaktert váltanak.

Az előadás a szereplőknek is kihívás. DANIEL rendező-író-jelmez-díszlettervező (Magyar Attila), OMAR a szappanopera-sztár (Nagy Sándor/Simon Kornél), EDGAR a kiérdemesült idős színész (Szerednyey Béla) és a színházat keveset látott modell CRYSTAL (Pálmai Anna/Trecskó Zsófia) az alapkarakterük mellett még 10-15 szerepet játszanak el esténként. Pálmai Anna, a Katona József Színház tagja most először vendégeskedik a Madách Színházban.

 

 

Írta: PATRICK BARLOW

'LEW' WALLACE tábornok regénye alapján

 

Fordította: Galambos Attila és Szente Vajk

A színdarab a Fiery Angel Limited London engedélyével kerül színre,

a Fiery Angel Ltd. és a Th M Ügynökség között létrejött megállapodás alapján.

 

Szereposztás

Daniel         Magyar Attila

Omar          Nagy Sándor/Simon Kornél

Edgar          Szerednyey Béla

Crystal        Pálmai Anna/Trecskó Zsófia

Alkotók

Díszlettervező       Túri Erzsébet

Jelmeztervező       Kovács Yvette Alida

Szcenikus              Szűcsborus János

Animáció              Kiss Jenő

Világítástervező    Madarász "Madár" János

A rendező munkatársa    Fellegi Réka

Rendező                Szente Vajk